Nagyon sokat gondolkoztam, majd egyeztettem az én fél B-mel, hogy leírhatom-e ide ezt a történetet. Arra jutottunk, hogy az Anyakuckó rólunk, anyákról, Nőkről szól. Arról, hogy segítünk egymásnak könnyebbé tenni a mindennapokat. Szerintem és a Másik Felem szerint is, akkor tudjuk hitelesen képviselni az általunk vallottakat, ha azt is bevalljuk, hogy nekünk is vannak nehéz pillanataink. A másik fontos dolog az Anyakuckó életében az őszinteség, hogy merjünk kendőzetlenül beszélni egymással örömökről és bánatokról egyaránt.

- …Október 14-e este elmentél. Itt hagytad férjedet és gyermekedet minden küzdésed, akaratod ellenére. Tudom, hogy Te mindent megtettél, de a sorsnak más szándéka volt Veled. A betegséged sok barátot, ismerőst hozott az életedbe. Az élni akarásod sokunknak adott útravalót, sokunkat tanított meg küzdeni és mutatta meg, hogy nincs lehetetlen.  Nyílván az én fejemben is sokszor megfordult és megfordul a mai napig a ’miért’… De nincs válasz és úgy gondolom, hogy a Te tanításod nyomán az egyetlen igazán járható út az elfogadás. Az elfogadás, mely nem a beletörődést jelenti. Elfogadni, megpróbálni minden helyzetből tanulni. Nem adatott sok idő a barátságunknak, sajnos…

Sokat tanultam Tőled, köszönöm, hogy voltál nekem… Soha nem felejtelek Drága Ritám, a titán… -