Úgy alakult, hogy nemzeti ünnepünkön mi nem az 56-os forradalomra és a szabadságharcra emlékeztünk :), hanem kihasználva a forgalommentes utakat, lehúztunk a szüleimhez Bellával pár napra. Apát itthon hagytuk ’pihenni’ és átaludni az éjszakákat, mi csajok pedig elutaztunk a Nagyiékhoz feltöltődni!

Így utólag azt kell hogy mondjam, ez nagyon kellet, szükség volt rá, mint egy falat kenyérre…

Végre másfél év után, egy délelőtt el tudtam menni kávézni a réglátott barátokkal, csak csacsogtunk, és kiélveztük az ősz utolsó napsugarait. Aztán eljutottam fodrászhoz is, ahol megint csak csacsogtam, és ahonnan nem kellett rohannom haza, mert addig is Nagyiék csüngtek a kis unokájuk (részben halandzsa nyelvű, olykor érthetetlen, de mindenképp fontos) szavain. Mind ezt tetézve, ráadás képpen eljutottam drága ’körmös’ barátnémhoz is, aki gyönyörűvé varázsolta a kezeimet! :D Nem nagy dolgok, amik aznap történtek velem, de azt éreztem, hogy hosszú idő óta végre én körülöttem forgott a világ aznap… :)

Tudom, hogy vannak olyan anyukák, akiknek nincs meg ez a segítség, vagy valamiért nem tudják megoldani, hogy csúnyán fogalmazva gyermeküket lepasszolják pár órára, de azt gondolom, igenis kell mindenkinek ez a kis ’luxus’. Hogy szórakozzunk, hogy semmiségekről csacsoghassunk, hogy velünk foglalkozzanak egy kis ideig, hogy feltöltődhessünk, és újult erővel tudjunk a mindennapok nehézségeivel szembenézni.

Ekkor mindig megerősít a vágy, hogy a céljainkat, tervünket megvalósíthassuk az Anyakuckóban. Minden erőnkkel azon dolgozzunk, hogy ezt a törődést rendszeressé tehessük az anyukáknak, és mindezt úgy, hogy gyermekeik ott vannak a közelükben, ezért nem kell, hogy lelkiismeret furdalásuk legyen, amiért abban a pár órában nem velük foglalkoznak.